Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál
Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál
Menü
 
Számláló
Indulás: 2010-05-30
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Visszhang
Visszhang : 124 - Kezdetét vette a XXI. Egressy Béni Színjátszó Fesztivál (2019/3)

124 - Kezdetét vette a XXI. Egressy Béni Színjátszó Fesztivál (2019/3)

Kezdetét vette a XXI. Egressy Béni Színjátszó Fesztivál: Juhász Dósa János kapta a fesztiváldíjat

 Kezdetét vette Szepsiben a XXI. Egressy Béni Színjátszó Fesztivál, amely idei évfolyamának díját Juhász Dósa János újságíró, színházi szakember, a fesztivál egyik alapítója kapta. 

A rendezvény már hagyományosan a fesztivál névadójának, Egressy Béninek a helyi római katolikus templom előtti téren található szobrának megkoszorúzásával vette kezdetét. Czajlik József, az idén fennállásának 50. évfordulóját ünneplő kassai Thália Színház igazgatója köszöntőjében úgy fogalmazott, Egressy Bénit rengeteg szál köti Kassához és Szepsihez, a Thália Színház pedig mindig szívesen gondol az utóbbi városra, mert nagyszerű közönsége van, amely mindig nagy szeretettel fogadja a színészeket. "Ezért is örülök, hogy itt állhatok, és Egressy Bénire emlékezve kívánhatok önöknek nagyszerű három napot. Kívánom, mindenki nagy élményekkel távozzon, s növekedjen, gyarapodjon a felvidéki magyar színjátszás!” – mondta. 


A fesztivál ünnepélyes megnyitójának a városi művelődési központ adott otthont, ahol Krušinský Norbert, Szepsi alpolgármestere, Csoltkó Jenő, a Csemadok Kassa-környéke Területi Választmány elnöke és Czajlik József köszöntötte a résztvevőket. Krušinský Norbert sok élményt kívánt nekik, illetve azt, hogy még sok éven keresztül visszatérhessenek erre a rendezvényre. 

Czajlik József úgy fogalmazott, a profi színészeknek is nagyon fontos, mi történik az amatőr mozgalomban, mert sokan onnan indultak, onnan származik a világlátásuk, s onnan merítenek erőt. „A másik dolog, hogy sokszor friss szemmel nézitek az eseményeket, nem féltek kipróbálni új dolgokat, újfajta eszközökkel éltek, ami inspirál minket is” – húzta alá. Csoltkó Jenő köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy megvalósulhasson a fesztivál idei évfolyama. Hozzátette, ez egyre nagyobb kihívás, hisz az idén a szlovák kulturális alaptól érkező támogatás mintegy 30 százalékkal csökkent. 

„Azt mondják, ha csökken a támogatás, nő a színvonal, de megígérhetem, ha emelik a támogatásunkat, itt nem fog csökkenni a színvonal” – jegyezte meg. A megnyitó keretében átvették elismerésüket a Hétköznapi hősök pályázat során díjazott szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont diákjai, akik Remák Béla életét és tevékenységét mutatták be kisfilmjükben. A pályázat célja az volt, hogy a diákok feltérképezzék lakóhelyük történelmét, a saját közösségükért felelősséget érző, annak érdekeit szem előtt tartó és ilyen szellemben cselekvő személyek tetteit feldolgozzák és közkinccsé tegyék. Munkájuk ITT érhető el. Ezt követően átadták az idei Egressy Béni Fesztivál-díjat, amelyet Juhász Dósa János vehetett át. 

A díjazott felidézte, a húsz évvel ezelőtti ködös ősz két okból jelentős számára, ezek egyike a Gömörország című lap életre hívása, a másik pedig ennek a fesztiválnak a létrejötte. Köszönetet mondott azoknak, akik nélkül most nem kaphatta volna meg ezt az elismerést, akikkel két évtizeddel ezelőtt elkezdték a fesztivált megvalósítani, és hangsúlyozta, hosszan lehetne sorolni, kiket illet ezért köszönet. „Azt hiszem, ez a díj nem csak az enyém, hanem mindannyiunké” – mondta. 

A megnyitón fellépett a szepsi Zekeres zenekar, az idei Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny megzenésített versek kategóriájának győztese, valamint Sasvári Sándor magyar színművész, énekes, a rendezvény fővédnöke. Este az első három versenyelőadást is megtekinthette a közönség. A verseny- és vendégelőadások sora pénteken és szombaton is folytatódik, a fesztivál XXI. évfolyamának eredményhirdetését pedig szombaton este tartják majd. 

Fábián Gergő •

muzsa.sk

2019. november 08.

 
Színjátszóink
 
Vendégcsoportok
 
Vlado
 
Fesztiválunkról a neten
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!