Aztán folytatódott számos darabbal. A csapatban mindig sokan akartak játszani, nehéz volt annyi embert mozogni, beszélni, énekelni tanítani, de ő sosem adta fel. Csinálta – csinálja húsz éve már, diákszínészei tőle tanulták a színpadi biztonságot, a csapat iránti elkötelezettséget, és azt is, hogy a sikerért nagyon keményen meg kell dolgozni.

Bodon Andrea a húsz év alatt színre vitt 12 színdarabot és13 lírai összeállítást, többször kapott munkájáért fődíjat, nívódíjat, legjobb rendezés díját, és még ma is ugyanaz a szerény és alázattal teli ember, akivel az egyetem első évében egy szobában laktam. A volt színjátszók közül pedig öten vannak olyanok, akik a világot jelentő deszkákat választották életpályául.

A Kassai Gimnazista Színjátszó Társulat eltel húsz évéről nem egyformán élesek az emlékeim: sorsunk hol egymáshoz sodort minket, hol ellökött egymástól. Voltak darabok, melyeket épp csak megnéztem, voltak olyanok, melyekben ismerősök játszottak – rövid tanári pályám diákjai. Voltak darabok, melyekben a saját gyerekem szerepelt. És voltak olyan darabok is, melyeket Andival együtt szabtunk formára. Nekem könnyű volt csak hébe-hóba belekapcsolódni a KGSzT életébe, elvégezni néhány apróbb dramaturgiai simítást. Egyszer voltam, hol nem voltam, akár a mesében. A rendező – Andi – viszont olyan tartóoszlop volt mindig, akit soha senki nem vált fel, hogy megpihenhessen. Ő volt az, aki marokra fogta a sokfajta egyéniséget, aki mindenkinek hozzá illő szerepet talált, aki mindig újra csapatot kovácsolt a színpadra vágyó gimnazistákból. Ehhez időnként át kellett lépnie a saját árnyékát, finoman, de határozottan érvényesítenie kellett a saját akaratát, meg kellett küzdenie az amatőr csoportokat sújtó pénz- és kellékhiánnyal, le kellett győznie a kétségbeesést, hogy nincs megfelelő darab, hogy van, aki hadar, van, aki kétballábas, van, aki rendetlenkedik, van, aki nem jött el a próbára… És el kellett viselnie számos negatív kritikát is. Akadtak értetlenkedő szakmabeliek, akik rendezői koncepciókat, többletjelentéseket, mögöttes tartalmakat kértek számon, holott őt mindig csak egy cél mozgatta: játszani engedni azt, aki játszani akar.

A KGSzT szombaton tartja huszadik születésnapját. Húsz év nagyon sok egy gimnazista színjátszó csoport életében, hiszen négyévenként lecserélődik az egész gárda, így a csapatban mostanáig játszók összlétszáma már csak háromjegyű számmal fejezhető ki. Diákok jönnek, diákok mennek, de a mozgatórugó, a rendező marad. Évről évre vadászatra indul, hogy új darabot találjon. Ha máshol nem talál, becsenget hozzám is. Leül a szőnyegemre, hogy könyvesszekrényem megfelelő polcához – a drámás polchoz – könnyebben hozzáférjen, és böngészni kezd. Sokszor keresgélünk együtt is. És olyanok vagyunk újra, mint a két hajdani kollégiumi szobatárs, aki közös világot teremt magának. A mese, a színpadi illúziók, az elillanó, de lelkünkben mégis örökös nyomot hagyó boldogság világát.

Kozsár Zsuzsanna

(Elhangzott 2016. november 10-én, a XVIII. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál megnyitó ünnepségén, az Egressy Béni Fesztivál-díj átadásakor.)