086 - Zárójelentés a műkedvelők otthonából (2014/5)

Ennek a fesztiválnak pedig a Nánai Színjátszó Csoport az egyik büszkesége. Lengyelfalusi Juhász Mária csapata a kezdetektől Szepsiben tartja bemutatóit, és mára szinte saját, csak rá jellemző színházi nyelvet alakított ki. Remek színészek játszanak jó szerepeket remek darabokban, egyéni humorral. Enynyi a titkuk, ezt kellene eltanulni tőlük.

 

Innen minden csapat győztesként távozik

És a fesztivál résztvevői szívesen tanulnak, nagy érdeklődéssel nézik egymás előadásait. Mert ez a rendezvény elsősorban a közösségépítésről, az együtt és egymásnak játszás öröméről szól. Innen minden csoport győztesként távozik, de legalábbis lelkiekben megerősödve, a jól végzett munka örömének érzésével. A végén szinte minden előadás kap valamilyen különdíjat. A zsűri tagjai (idén Regős János, Szentgyörgyvölgyi Péter, Körömi Gábor, Havasi Péter) ugyanis rendkívül humánusak, az előadások értékelését a pozitívumokkal kezdik, a felrótt hiányosságok kiküszöbölése érdekében pedig tanácsokat, ötleteket is adnak. És mivel rendszeresen visszajárnak, össze tudják hasonlítani a látottakat a csoportok korábbi produkcióival. Havasi Péter kassai újságíró például a kezdetektől segít a szervezőknek, a csoportok előzsűrizésében is részt vesz. Idén hosszú utakat abszolvált, mivel a 9 versenyelőadás közül 6 a nyugat-szlovákiai régióból érkezett, kettő Fülekről, és csak egy – a királyhelmeci Bodrogközi Színjátszók – keletről.

 

Egy-egy gesztus vagy grimasz többet ér...

A látott produkciók hátteréről legyen elég annyi, hogy az előadások létrejötte kisebb csodának tekinthető. A szereplők munkahelyi, családi elfoglaltsága mellett rengeteg energiába kerül a próbák egyeztetése; a díszletek, jelmezek általában a „csináld magad” mozgalom jegyében születnek, és az is tény, hogy a legtöbb csoportban nagyon különböző képességű emberek kerülnek össze, így a rendezőknek fel van adva a lecke, hogy az „emberanyag” számára megfelelő darabot találjanak. A zsűrinek idén is a darabválasztással volt a legtöbb problémája. Leginkább azzal, hogy egyesek túl nagy fába vágták a fejszéjüket, továbbá dramaturg hiányában az előadások feleslegesen hosszúra sikeredtek. Az írók biztos örülnének, hogy minden mondatuk szent és sérthetetlen, a közönség viszont nem rádiójátékot akar látni-hallani, hanem színdarabot, ahol egy-egy gesztussal vagy grimasszal több mondható el, mint öt-hat mondattal.

 

A műfaj sem mellékes kérdés. Vannak például olyan csoportok, amelyeknek az esztrádműsorok, a kabarétréfák és dalok egymásutánja jelenti a színházat. Ezzel nincs is semmi baj, otthoni környezetben vagy a szomszéd faluban nyilván garantált a siker, és ezek a csoportok általában nem is igénylik a komolyabb szakmai megmérettetést. Egy országos fesztivál közönsége azonban valami hozzáadott értéket is vár az írott poénok mellé, például hiteles játékot és jól kidolgozott, életszerű karaktereket.

 

Három csoport vehetett át nívódíjat

De ismétlem: itt műkedvelőkről van szó, akik nem egyetemen tanulták, hogyan kell szituációkat teremteni, fokozni és mérsékelni a tempót, adagolni a feszültséget, használni a kísérőzenét. A zsűri minden megmozdulást díjazott, ami kiragyogott az átlagból. És bár a legjobb rendezőnek járó díjat nem osztották ki, három csoport vehetett át nívódíjat. A lelkes fiatalokból álló nemesócsai NEFISZ a népi hagyományok őrzéséért és közvetítéséért kapott elismerést. Egy pajzán népi komédiát adtak elő Lopótök, avagy a Mari nem olyan címmel, pörgősen, jó karakterekkel. A régóta működő királyhelmeci csapat az emberi kapcsolatok hiteles tolmácsolásáért érdemelte ki a nívódíjat. Jean Cocteau Rettenetes szülők című drámáját, vagyis inkább tragikus bohózatát mutatták be Szepsiben. A harmadik nívódíj a vezekényi Görbetükör Színjátszó Köré lett, a vérbő komédiázásért. A Csakárenyi történetek ráadásul saját mű, a két rendező, Hobot Csaba és Ivány Árpád ötleteiből született.

 

A buzitai díjátadón valamennyi társszervező oda-vissza mindenkinek mindent megköszönt, ám ez egyáltalán nem tűnt „túljátszásnak”. Mert valóban köszönet illeti az összes közreműködőt mindazért, amit jó szívvel nyújtanak és amivel megteremtik a fesztivál sajátos báját.

 

Juhász Katalin

Új Szó, 2014. november 10. hétfő