Milyen is volt az idei? Színvonalában egészen meglepő. Nem vagyok avatott bírálója a színkörök teljesítményének, de laikus szememmel nézve a csoportok egy szinttel feljebb léptek az eddiginél. Egyre jobban bánnak színpadi mozgással, hang- és fényeffektusokkal, egyre tisztább a szereplők szövegmondása, egyre jobb az előadások tempója és a darabválasztás is, melyen már érezhetők a dramaturgiai beavatkozás nyomai is. Talán itt-ott nagyobb a fa a fejszénél, talán túl nemes és igényes a nyersanyag, amivel egyes csoportok dolgoztak, de ez legyen a legkisebb hiba. Hiszen idén nem olcsó kabarétréfákkal múlattuk napjainkat a nézőtéren ülve, hanem igényesebb színművekkel, drámákkal, zenés-táncos produkciókkal, volt itt Móricz és Tamási, Benedek Elek és Gyárfás Miklós, de még Dürrenmatt is. A zsűri (Havasi Péter, Pásztó András, Regős János) tizenkét versenyelőadást értékelt, a losonci Kármán József Színház pedig vendégként szerepelt Paraszt dekameron című fergeteges produkciójával.

Csütörtökön számomra a csúcspontot a kassai Szerda Délután alkalmi színjátszó csoport jelentette. A gimnázium III. B osztálya (azaz a Szerda Délután) az elsős kötelező olvasmányokat vitte színre, művenként 5-5 percben, sms-stílusban. Nem lesz ez így jó – figyelmeztette a vak jós a királyt. Nem? – kérdezett az vissza. Nem. Na jó, temessétek el! És az Antigoné központi problémája mindjárt megoldódott, szép hosszú monologizálások, veretes dialógusok nélkül. De ugyanilyen gyorstalpalásban végignézhettük a Hamletet és Bánk bánt is, a végén pedig megjelent Zrínyi a csapatával, hogy vitéz módra kirohanhasson – ezúttal nem Szigetvárról, hanem a szepsi kultúrház színpadáról.

Pénteki kedvencem a Nánai Színjátszó Csoport volt a maga paraszti komédiájával. A gyanakvó gazda komótossága, a kikapós menyecske vetkőzőhajlama (melyet kissé akadályozott a magán viselt összes szoknyája, nagyjából tíz darab), a ficsúr úrfi kényeskedése, Rozika, a kis parasztlány bátor okvetlenkedése, a szolgálók egyéni karaktere, no meg a hatalmas boroshordó (melybe egyszerre két férfi fér – ki van próbálva) mind jóleső élmény volt, és nevetőizmainkat sem hagyta érintetlenül. Ezen nem is kell csodálkozni – hiszen a nánaiakról van szó.

Szombaton nálam a füleki Apropó Kisszínpad vitte el a pálmát egy olyan nem szokványos József Attila-összeállítással, mely erősen gondolkodóba ejtett. Nem lírai versfelmondás volt ez, hanem színház a javából, beavató rituálé, feszültségfokozó lelki vándorlás, melyet kiváló ének- és táncteljesítménnyel fűszerezett a csapat, egészen egyedi szemszögből mutatva be a költőt. S hány hét a világ? Te bolond – mondhattam volna én is a színpadon felbukkanó, csörgősapkás Attiláknak.
 

Kiragadott kedvenceim mellett minden más előadásban is sok-sok értéket fedeztem fel. A kassai KGSzT mesejátéka nagyon sok kreativitást mutatott a helyszínek megteremtésében és a szereplők felöltöztetésében, csodáltam az erdőjüket, a csudafájukat és a méheiket, meg azt is, ahogy a két narrátor időnként a játék részévé válik különböző statisztaszerepekben. A tornagörgői Csillagvirágnál a mulatságos szöveg mellett kellemes meglepetésként ért a jól sikerült színpadi verekedés és az egy kupacba gabalyodott szereplők, akiket csak egy vödör vízzel lehetett magukhoz téríteni. A Bódvavendégi Hagyományőrző Csoportnál a tréfás versek és a furcsa szövegű katonaeskü ragadott meg, a diószegi Hahota Esztrádcsoport erőssége az énekes számok előadása volt. A pénteki kínálatból a legnehezebb alapanyagnak a vágkirályfai Féktelen Komédiások komor darabja, Az öreg hölgy látogatása bizonyult, náluk a címszereplő játéka bűvölt el. A Léváról először idelátogató Garamvölgyi Színpad Tamási Áront szólaltatta meg oly módon, hogy Áron mester sem talált volna benne kivetnivalót: lassú beszéddel, apránként felgyülemlő feszültséggel, sok emberi mélységgel. A komáromi iparisták társulata, a VISZTA pedig a fiatalok lelkesedésével és lendületével mutatta be a Pomádét, kamaszkorom slágermusicaljét.

Szombaton a losonciak tették magasra a mércét, náluk a kidolgozott színpadi mozgás, a táncok koreográfiái ragadtak meg. A Bodrogközi Színjátszóknak ezután nem volt könnyű dolguk, hogy bemutassák, hogyan válik egy öngyilkosjelölt a reality show részévé Tasnádi István darabjában – de becsülettel állták a sarat, különösen a falusi szereplők, a tévésztárok „sztársága” kicsit visszafogottabb maradt. Az egyházgellei csapat a színpadi megvilágítással bánt jól, és a díszletük is nagyon illett választott darabjukhoz, a Tanulmány a nőkről című előadáshoz.

A Lakoma fesztiválújság igyekezett naponta kétszer elég csemegét szállítani mindenkinek, ennek velejárója a cikkíráson kívül a betördelt anyag ellenőrzése, a nyomtatás és a laphajtogatás is – épp ezért nem minden előadást láthattam teljes terjedelmében. Mélyebb elemzésekbe tehát nem bocsátkoznék. A gördülékeny szervezés, jó háttérmunka és az érdekes színjátszó képzés mellett (Vladimír Sadílek és Farkas Péter vezetésével) idén a zsűri bizonyult gyengébb láncszemnek átmeneti feledékenységével és egyes produkciók keményebb bírálatával, melyből aztán adódtak sértődések és összezördülések is. De hát egy fesztiválba belefér ez is, hiszen egy-egy előadás a pillanat művészete, hol jobbra sikeredik, hol rosszabbra, ráadásul bizonyos objektív elvárásokon túl egy-egy darab vagy tetszik valakinek vagy nem, ez mindig egyéni és szubjektív marad. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a három, számomra meghatározó élményt jelentő előadásból csak kettő kapott nagyobb díjat. És az én választásom éppúgy szubjektív, mint bárki másé, beleértve azokat is, akik bírálatra hivatottak.

Kiegészítő információk: a IV. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál idén 2012. december 6. és 9. között zajlott Szepsiben és Buzitán. A díjazottak listája és a fesztivál részletes programja megtalálható a fesztivál honlapjának „Aktuális” rovatában, a Lakoma fesztiválújság egyes számai pedig a „Letölthető anyagok” rovatban: www.egressyfeszt.gportal.hu

Kozsár Zsuzsanna

2012.12.15.

http://www.rovart.com/hu/eszmefuttatas-a-szepsi-szinjatszo-fesztivalrol_2698