Ő az, aki profi színészként kezdte a pályáját a kassai Thália Színházban, de betegsége miatt kénytelen volt ideiglenesen feladni a szereplést. Mondom, csak ideiglenesen, mert néhány évvel később már létrehozta a saját társulatát, amely immár 27 éve töretlenül működik, és nem volt olyan év, hogy ne jelentkezett volna előadással. A bemutatókat fesztiválfellépések, turnék és számtalan díj követte, a többi között négy fődíj, számos alakításdíj és egyéb díj. A társulat olyan régióban működik, ahová két hivatásos társulatunk egyre ritkábban jut el, így hiánypótló szerepet is betöltenek. Az eltelt majdnem három évtizedben nemcsak a környék kultúrházait keresték fel, de jártak országos fesztiválokon is, például Túrócszentmártonban, a Scénická ľatván, s Erdélyben, ahol életképes kapcsolatot alakítottak ki a sepsiszentgyörgyi Visky Árpád Szníjátszó Csoporttal, akik viszonozták is a csapat erdélyi vendégjátékát. Volt szó arról is az évek folyamán, főleg amikor az MKP kormányra került, hogy a társulat professzionálissá válhat, hiszen nagy szükség lenne egy harmadik hivatásos társulatra, amelyik a közép-szlovákiai régiót látná el nívós előadásokkal, de erre a mai napig nem akadt politikai akarat. Holott az előadásaik közül jó néhány magasan megütötte azt a mércét, amelyet két profi társulatunk állított fel.
Az összes előadás felsorolása helyett hadd említsek meg néhányat, amelyek mérföldkőnek számítanak a társulat életében. Első bemutatójuk, a Roky Matyi talán a teljes magyar nyelvterület első rockoperája volt, melyhez az élő zenét a Hurock együttes szolgáltatta. Az előadást még a Szabad Európa rádió is hosszasan méltatta, ami nem kis kellemetlenséget okozott a társulatnak. Ezt követte egy teljesen másfajta vállalkozás, a K. Z. oratórium Pilinszky János művéből. Jómagam 1985-ben, gimnazistaként találkoztam először a csoporttal, amikor a Hókirálynőt vitték színpadra. Később két olyan szerző is megjelent a társulat repertoárján, mint Schwajda György és Spiró György, s így összegezve ma már elmondhatjuk, hogy a társulat leginkább az ő nyelvükön tudott megszólalni. A Csoda, A szent család vagy a számomra legkedvesebb, a Csirkefej. Ezek az előadások nemcsak odahaza, hanem a különböző fesztiválokon is hatalmas sikert arattak. Néhány éves szünet után pedig egy még fiatalabb kortárs szerző, Egressy Zoltán Portugálja. De komolyan vették az ún. könnyű műfajt is, a Fekete Péter, a Charley nénje, a Hiszi, nem hiszi, a Hyppolit, a lakáj, a Kényszerleszállás, a Kisasszonyok a magasban, s az idén bemutatott A régi nyár vagy a Pajzán palóc kabaré is számtalan környékbeli színházi élményeit gazdagította.
A társulatnak vannak állandó tagjai, akik az elmúlt évtizedekben sikeres előadások sokaságát abszolválták, hogy csak Gulyás Lászlót, Kerekesné Csaba Blankát, Rózenfeld Ilonát, Gecso Istvánt, Ottmár Józsefet, Kovács Elzát, Ziliz Erzsébetet vagy a pár évvel ezelőtt elhunyt zseniális Mede Gabi nénit említsem. De ne feledkezzünk meg azokról sem, akik ma már profi társulatoknál dolgoznak, mint tette/teszi azt Danyi Irén, Kovács Ildikó, Kovács Attila, Nagy András, Mokány Csaba és mások. S ha már Szepsiben vagyunk, ki ne felejtsük, hogy tavaly a Füleki Zsákszínház – gondolom, hogy erre úgyis rájöttek már – nyerte el az Egressy Fesztivál fődíját Julian Garner Ébredés c. tragédiájával.
S aki ezt a csoportot megteremtette, előadásait rendezte, számtalan főszerepét eljátszotta, hosszú évek óta vezeti a városi művelődési központot, és a helyi politikából is kiveszi a részét, messzemenően megérdemli, hogy a névadó Mics Károly és Kiss Péntek József után megkapja ezt az elismerést. Fogadja nagy taps Mázik Istvánt, akinek kívánjuk, hogy sok-sok kiváló előadásnak legyen még a részese a Füleki Zsákszínház élén, s váljon valóra nagy álma, egy harmadik felvidéki profi társulat megteremtése!

Juhász Dósa János