Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál
Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál
Menü
 
Számláló
Indulás: 2010-05-30
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Mics Károly-díj
Mics Károly-díj : 2009 - Juhász Mária laudációja

2009 - Juhász Mária laudációja

A siker titka: Marika!

 

 

Emlékeimben kutatva, egy 20 évvel ezelőtti kép villan be. Szülőfalum színpadán egy hosszú barna hajú, barna szemű kislány verset szaval. Nézem őt, látom szemeiben a ragyogást. Ez a ragyogás ma is látható. A színház iránti szeretet ma is megcsillan szemeiben, nem halványult el ennyi év után sem.

Ez  a kislány azóta felnőtt nő és édesanya lett.

Ma itt, Mics Károly-díjjal tüntetik ki.


Gyermekkorát és mindennapjait egy Garam menti kis faluban, Nánán élte és éli, ahol a színjátszásnak nagyon régi hagyományai vannak.A színház szeretetét otthonról hozta. Már fiatalon felébredt szívében a vágy, hogy neki is meg kéne próbálnia. A gondolatot tett követte, és 13 évvel ezelőtt létrehozta a Nánai Színjátszó Csoportot.

Meséken kívül néptánccal, különböző irodalmi összeállításokkal próbálkoztak, ezt követték a rövid jelenetek és a komolyabb darabok, melyekkel eljutottak számos helyre Komáromtól Szepsiig, és a határon túlra is. Több díjjal jutalmazták a csoport fellépéseit, csak itt, a fesztiválon 4 nívódíjat, 4 fődíjat, 3 rendezői díjat és 13 egyéb díjat kaptak. Kevesen lehetünk itt olyanok, akik ne láttunk volna néhányat az általa rendezett, nagyszerű darabokból. Többek között:

-         A nyúl

-         Első vizit

-         Képzelt beteg

-         Mirandolina

-         Lavotta úr utolsó szerelme

-         Majomszínház

-         Pygmalion

-         Paraszttréfák

 

Felejthetetlen élményben volt mindig része az itteni közönségnek is. Önfeledt játékkedv, bátor gondolkodás, változatosság jellemezte a rendezéseit. Halk, szelíd eleganciával, biztos ízléssel, nagyszerű tehetséggel és hatalmas lelkierővel áldotta meg a Teremtő. Minden alkalommal, mikor idejövünk, a nánaiak elvarázsolnak bennünket, és ezt a varázslatot hazavisszük Ez az ő érdeme is, meg azoké a fiataloké, akiket meggyőzött a színjátszás iránti elkötelezettségre, a maga gyengéd és óvatos iránymutatásával, bölcs meglátásaival. A szereplők még sokáig a lelkük mélyén fogják hordozni az együtt átélt próbák, fellépések varázsát, a közösségi alkotómunka összetartó, eggyé forró erejének megtapasztalását. Hogy mit mondanak róla a fiatalok?

„Sokáig válogat, és semmit sem bíz a véletlenre. Bár mi tudjuk, mindegy, mit választ, az ő kezében úgyis jó előadás lesz belőle. Őszinte, de sohasem sértő. Határozott, de nyitott mások gondolataira. Nagy szíve van, türelmes.“ Egyszer hazafelé mentek Szepsiből, és a buszon az egyik fiú megkérdezte: „Mi lehet a sikerünk titka?  Nem is vagyunk annyira jók!” Valaki megfordult, és azt mondta: „Marika!”

A kínaiak azzal tisztelik meg a számukra rokonszenves embereket, hogy idősebbnek mondják őket a koruknál. Ezzel jelzik, hogy bölcseknek és élettapasztalatukban gazdagoknak tartják őket. Ezt gondolom róla én is, annak ellenére, hogy nyomatékosan megkért, ne áruljam el, hogy már 31 éves. Ha ebből levonjuk az elmúlt 13 évet, már nagyon fiatalon színházat teremtett.

Mindenkinél gazdagabb az, aki megosztja másokkal szellemi és lelki vagyonát, aki boldog, ha a legjobb tudása szerint alkothat, békésen létezhet és munkálkodhat. Cserébe szeretetet, tiszteletet és elismerést kap. Mindannyiunktól... Az előadások nagy sikere adjon olyan erőt és lelkesedést, hogy még sokáig folytathassa a megkezdett munkát.

Isten tartsa meg erőben, egészségben még sokáig!

 

Mgr. Nap Georgina

 
Színjátszóink
 
Vendégcsoportok
 
Vlado
 
Fesztiválunkról a neten
 

Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros