De menjünk sorjában. A helyiek által szerényen csak „Hilton”-nak becézett szocreál szepsi szállodát az eldózerolás helyett most inkább felújítják, a múlt hétig néhány szobát sikerült csak lakhatóvá tenni, ezekben

A szervezők

jóvoltából a víájpí kapott helyet. A fellépő csoportok nagy részét csak városon kívül tudták elhelyezni, ezáltal a közös esti bulizásoknak lőttek, ami a fesztiválhangulatot jócskán aláásta. Meg az is, hogy nem volt fesztiválklub, ahol – mondjuk – egy pohár forró kakaó mellett elbeszélgethettek volna az amatőr színjátszók. Legalább egy mondatban a Lakoma címet viselő fesztivállapot készítő fiatalokat is meg kell említenem, akik Rozbroy Viktor vezetésével napról napra változatos és színes olvasnivalót kínáltak a jelenlévőknek. A Csemadok és a számos társszervező munkáját dícséri az is, hogy az előadások közül egy sem maradt el, és szinte minden produkció csúszás nélkül kezdődött. A Jókai Napok gyakori félházain edződött tudósító számára szinte hihetetlen volt, ahogy nemcsak a csoportok nézték végig egymás produkcióit, hanem az utca embere is szép számban képviseltette magát a nézőtéren. Az már más kérdés, hogy egynémely produkció szünetében (horribile dictu: közben) jó páran menekültek ki a friss levegőre. Erről azonban már nem az éjt nappallá tevő szervezők tehetnek, hanem

A fellépők,

akik között persze akadt néhány igazi tehetség is. Évekkel ezelőtt még kifejezetten a falusi színjátszók seregszemléje volt ez a fesztivál, mostanra azonban dél-szlovákiai városok képviselői is szép számmal neveztek be Szepsire. Persze nem csupán ennek tulajdonítható a műfaji kavalkád, aminek köszönhetően musical- és rapdal éppúgy felcsendült a deszkákon, mint magyar nóta vagy pajzán csujogató. Ebből azután színvonalbeli ingadozás is következett. Szerintem 2006-ban már nem lehet poén (mégis annak szánták), hogy „összekeveri Gizikét a gőzekével”, az viszont profi színészeknek is a becsületére vált volna, ahogy a nánai színjátszók egy pillanat alatt ordítozó majmokká váltak a színpadon. A társulatok teljesítménye önmagukhoz képest sem volt egyforma. Csak néhány példa: a fesztivál fődíja Királyhelmecre vándorolt, a Bodrogközi Színjátszó Csoport hatalmasat fejlődött, tőlük ilyen jó előadást még soha nem láttam. Kiss Péntek József eddigi rendezései viszont kivétel nélkül színvonalasabbak voltak, mint az, amit a dunamocsi gyerekekkel Szepsibe hozott. Szabó Csilla és az őrsújfalusi ÉS?! Színház viszont nem lepett meg, ők hozták a tőlük megszokott, rekeszizmokat próbára tevő, lendületes formájukat. Arra sajnos itt és most nincs hely, hogy valamennyi fellépő csoportot megemlítsek, ezért csak ez az egy-két jellemző példa. Üde színfoltja volt a fesztiválnak, hogy Magyarországról, Lengyelországból és szlovák iskolákból is érkeztek vendégelőadások, persze versenyen kívül, így ők nem bonyolították

A zsűri

munkáját, amely persze a közhelynek megfelelően ezúttal is nehéz volt. Őket volt hivatott segíteni, ellenőrizni és felülbírálni a Kamenár Éva vezetésével dolgozó társadalmi zsűri. Díj szinte mindenkinek jutott, a királyhelmeciek és a nánaiak viszont a húszból tizenegyet hazavittek. A bodrogközi színjátszóké lett a fődíjon kívül a legjobb férfi és női alakítás díja és kettő a társadalmi zsűri díjai közül. A Nánai Színjátszó Csoport egy nívódíjat, a legjobb rendezés minősítést, a legígéretesebb tehetségnek járó elismerést, a legjobb színpadkép és színpadi jelmez díját, a társadalmi zsűri egyik díját és egy zenei különdíjat vihetett haza. A tisztelt zsűri döntésével nagyjából egyet is tudtam érteni, számomra keserű szájízt csak a már említett ÉS?! Színház minősítése hagyott, akik megkaptak ugyan egy polgármesteri különdíjat és a legjobb férfi epizódszereplő díját, azonban legalább egy nívódíjat mindenki borítékolva érzett számukra. Nem így lett. Szabó Csilla az eredményhirdetésről egy méretes sütőtökkel térhetett haza, ezt az ennivaló ajándékot a Lakoma szerkesztősége ajánlotta fel a „tökös” előadásért. Az ÉS?!-sel ellentétben – számomra érthetetlen módon – nívódíjasak lettek viszont a vágkirályfai Féktelen Komédiások, akik egy eléggé kétes színvonalú esztrádműsort hoztak Szepsibe.

Mindent egybevetve azonban a háromnapos fesztivál nem okozott csalódást, az pedig külön pozitívum, hogy miután a főtéren leleplezték a fesztivál névadójának, Egressy Béninek a szobrát, jövőre a tájainkon hagyományos fesztiválvégi koszorúzás sem marad el. És remélem, a fesztivált megelőző előválogatás sem.

Juhász László

Új Szó, 2006. november 21. kedd