Mert a színházcsinálás nem egy befejezhető tevékenység. Legfeljebb abbahagyjuk egy-egy előadás igazzá, igazabbá csiszolását; hiszen mindig eljön az idő, amikor már nem lehet tovább próbálni, amikor játszani kell. És akkor még nem szóltam a színjátszás furcsa voltáról, a kérészéletűségről. Hiszen minden előadás, mint művészet produktum, addig létezik, ameddig az előadás tart. Utána már csak az emléke él. Az élmény, amelyet azok visznek tovább magukban és éltetnek, akik látták az előadást. Minden más eszköz – film- és videofelvétel – csak dokumentálni képes az előadást, de az „itt és most” semmihez nem hasonlítható csodáját soha nem képesek visszaadni.

Gabika! Te olyan csapattal kezdted ezt a színjátszói, rendezői pályát, amelyik nemzetiségi amatőr színjátszásunk egyik fényes időszakában alkotott, gyújtott a megszeppent lelkekben tüzeket. 1969-ben, a VII. Jókai Napokon magam is láttam a Lévai Pedagógiai Középiskola Juhász Gyula Irodalmi Színpadának előadását, amelyet a sokunk számára példakép rendező Gergely József neve garantált. Ebben az előadásban láttalak először színpadon. Az előadás címe „Két végtelenség között” volt. Egy év múlva Gergely József újabb, az akkori viszonyok között páratlanul bátor hangú és formavilágú előadással rukkolt ki: „A civilizáció megtörése – szeretkezéseink” volt a címe. 1971-ben pedig már a te neved volt olvasható a dunaszerdahelyi irodalmi színpadi előadás rendezőjeként: Erőlködés, rendezte Truchli Gabriella. Ezt követte a „Megöltek egy legényt”. Ezzel az emlékezetes előadással indult el több évtizedes fényes útjára a Fókusz (ekkor még) Irodalmi Színpad. A következő években már Jarábikné Truchli Gabriella néven jegyezted a „Dobolás a túloldalra”, majd a „Kiáltás” című irodalmi színpadi ihletésű műsorokat. 1979-ben következett az Ady-összeállítás – két évvel később pedig egy fergeteges bohózat, a Görgei Gábor írta „Handa basa, avagy a fátyol titkai”…

Gabika, a könnyünk csorgott a nevetéstől, de amikor éppen azt akartad, akkor a torkunk is összeszorult. Mert megtanultad a rendezés furfangos fogásait, azt is mondhatnám: a szakmát. Azokat az elengedhetetlen rendezői fogásokat, amelyek nélkül nem érdemes színházi előadás rendezésébe fogni. De tudjuk mindannyian, hogy a másik kellék, az „istenadta tehetség – érzékenység” nélkül úgyszint nem érdemes. Te pedig azok közül való vagy, akiknek mindkettő a birtokában van: tudás és tehetség…

Sorolhatnám a címeket, amelyek mögött hónapok kemény munkája bújik meg. Talán ötven cím is összejönne… nem teszem. Helyette azt kívánom – teljes szívemből – hogy e kitüntetés is arra ösztönözzön, hogy még sok-sok színpadi alkotásodnak tapsolhassunk, hogy kisdiákok és fiatalok nagy-magy serege élvezhesse veled, a te vezetésed alatt, a sínház varázslatos teremtő erejének csodáját.

Szeretettel gratulálok.

Barátod:

Kiss Péntek József